A rendkívüli ülés beszámolója előtt, egy pár mondat a választásokról. Valóban egy új országban ébredtünk ma reggel. Narancssárga lett a választási térkép. Az elmúlt nyolc esztendő kormányzási bénázásait, az életszínvonal rohamos csökkenését, a korrupciót, megbüntették a választók. Bár nagyon nehéz dolga lesz az új kormánynak, meggyőződésem, hogy csak jobb lehet, mert ennél lejjebb már nincs. Helyi szinten is megtört a 16 éve tartó hegemónia. Érsek Zsolt kiszorult a parlamentből. Nagyon megerősödött viszont a jobbik. Szinte mindegyik településen második helyen végzett. Számomra talán az a meglepő, hogy Szabó Zsolt nem az első körben jutott be a parlamentbe. Az intenzív kampánya, az országos közhangulat, az általa felépített kommunikációs stratégia és médiumai arra engedtek következtetni, hogy elsőfordulós győzelme már vasárnap meglesz. Természetesen eredményéhez gratulálni lehet, sőt kell. Kíváncsian várom az elkövetkező két hét eseményeit, bár azt gondolom, hogy Szabó Zsolt második fordulós győzelme már most borítékolható.
A mai rendkívüli testületi ülésen a pályázatokhoz kapcsolódó, és szükséges könyvvizsgáló és műszaki ellenőri pályázatok értékelése, és kiválasztása volt a napirend. Ahhoz képest, hogy lassan három hete csak azt hallani a városvezetéstől, hogy mennyire sürgetőek ezek, és a pályázat lehívása is lassan időveszteségben van, ahhoz képest több mint egy hete húzták ennek az ülésnek az összehívását. A pályázatok kiírásában a polgármester úr aláírásával a város közbeszerzési szabályzatára hivatkoznak, mely 2008 óta van érvényben. Ebben a szabályzatban világosan le van fektetve, hogy a testület által választott bizottság (Kis Lajosné, Pálinkás Péter, Szűcs Sándor, Elek Lajos, Molnárné Kis Tímea, közbeszerzési szakértő) jogosult a pályázatokat felbontani és értékelni. Ezzel szemben a maival együtt már harmadszor fordul az elő, hogy a bizottság képviselő tagjai, ott sincsenek a pályázatok felbontása és értékelése során, mivel megsincsenek erre az alkalomra hívva. Valamelyik alpolgármester, a hivatali apparátus tagja(i) a közbeszerzési szakértő, és vadidegen emberek jelenlétében kerülnek felbontásra a pályázatok. Persze mikor szóvá tettem ezt, rögtön jött is a magyarázat, hogy ezek a pályázatok nem tartoznak a közbeszerzés hatálya alá, és egyébként is ezeket saját hatáskörben a polgármester is elbírálhatta volna. Számomra érthetetlen, hogyha ez így van, akkor miért kell a kiírásban a szabályzatra hivatkozni? Ha már hivatkoznak rá, akkor pedig miért nem annak a szellemében járnak el? Az, hogy a polgármester teríteni akarja a felelősséget, mert egy személyben már nem meri vállalni, talán érthető. De akkor ez a tény megint abban erősít, hogy miért nem tudják (akarják) szabályosan végrehajtani a dolgokat. Én a magam részéről nem kívántam részt venni a szavazásban a fentebb említettek miatt. A testület jelenlévő többi tagjai természetesen "csont" nélkül megszavazta azt.