Rendkívüli testületi ülés volt ma reggel fél nyolckor. Az ülésen az aljegyző múlt heti lemondása után megüresedett poszt, pályázati kiírása volt a napirend. Sajnos polgármester úr, azt gondolta, hogy a múlt heti ülés után neki joga van marasztalni az aljegyzőt, mert elmondása szerint ő úgy emlékezett, hogy Román Ernő felajánlotta a lemondását.
Fel kellett világosítani, hogy Román Ernő lemondott, mégpedig azonnali hatállyal, hiszen ezt testületi ülésen tette meg aminek jegyzőkönyve közokiratnak minősül. Ezt a tényt maga az érintett is megerősítette. Az előterjesztést is ki kellett egészíteni, hiszen valakit a pályázat eredményességéig meg kell bízni az aljegyzői feladatokkal, mivel a jegyző úr tartósan betegállományban van. A város múlt hét csütörtöktöl a mai napig törvényességi felügyelet nélkül működött. Bízzunk benne, hogy ez időszak alatt nem lettek a jövőre nézve hátrányos aláírások. Az érintettek szerint nem lesznek. Értelmezési vita után a testület kiírta az új aljegyzői pályázatot, és annak eredményességéig az aljegyző feladatok ellátásával Román Ernőt bízta meg, megbízott aljegyzőként.