A mai nap folyamán érdekes, és megdöbbentő dolgok borzolták a város kedélyét. Történt ugyanis, hogy reggel olyan információ látott napvilágot, hogy Tompa Z Mihály visszaadta a Lőrinci Tv Ortt engedélyét. Tette ezt annak tudatában, hogy ez az engedély az intézmény nevére lett kiállítva. Telefonon tájékoztatást kértem a polgármestertől, aki megerősítette ezt az információt. Megdöbbentő, hogy egy intézményvezető a testületet megkerülve rendelkezik a város tulajdonával. Kértem a polgármestert, hogy azonnal hívjon össze rendkívüli ülést, a helyzet tisztázásának érdekében. Egy kis hezitálást éreztem a polgármester hangjában, éppen ezért az Ellenőrző Bizottság felhatalmazása alapján írásban kértem a polgármester urat. Az Ötv. rendelkezése alapján így köteles összehívni a testületet.
Holnap reggel rendkívüli ülésen lesz tisztázva a helyzet, hogy milyen formában miért tette ezt az intézmény vezetője önhatalmúlag. Azt gondolom, hogy városban mára önjáróvá váltak egyes emberek, és senkit és semmit sem kérdézve járják útjukat, rendelkeznek a város tulajdonával, és a közpénzekkel. Szemmel láthatóan semminek nincs gazdája, és felelőse. Hogy ez miért van? Mindenki fantáziájára bízom ennek eldöntését.
2010.03.31. 19:09 Jánosi László
Gyorshír!
1 komment
Címkék: vélemény aktuális tompa
2010.03.30. 18:46 Jánosi László
Megalakult a "Tompa bizottság"
A testületi ülésen a képviselők által megszavazott ellenőrző bizottság ma tartotta meg alakuló ülését. Mint emlékezetes, a március 25.-i ülésen a városi grémium határozott arról, hogy vizsgálatot indít a Kulturális intézmény gazdálkodását, valamint az intézmény vezetőjének Tompa Z Mihály tevékenykedését illetőleg. A testület a bizottság tagjainak Husanyicáné Érsek Enikőt, Daróczi Sándort, és Jánosi Lászlót választotta meg. A mai alakuló ülésen a bizottság meghatározta az előtte álló feladatot, és megválasztotta elnökét, személyemben. A bizottság első intézkedéseként felkéri a munkáltatói jogok gyakorlóját Lőrinci polgármesterét, hogy a vizsgálat időtartamára Tompa Z Mihályt a munkavégzés alól mentse fel. Illetve felkérte az aljegyzőt, hogy a vizsgálathoz szükséges, a bizottság által felsorolt dokumentációt bocsássa a bizottság rendelkezésére. Aljegyző úr arról is tájékoztatta a bizottságot, hogy Tompa Z Mihály jelezte abbéli szándékát, hogy nyugállományba kíván vonulni.
2 komment
Címkék: aktuális tompa vizsgálat
2010.03.26. 09:23 Jánosi László
Testületi ülés 2010.03.25 + Videó
A 2010.március 25.-i testületi ülésen több érdekes téma került napirendre. A lejárt idejű határozatok ismertetése után, a szakképző iskola pályázatának gondjaival foglalkozott a testület. A kiviteli tervek elkészítésével megbízott cég az Épber Zrt. nem teljesítette a határidőig a szerződésben vállalt kötelezettségét. Az alvállakozójával elszámolási vitába került, ezért a határidőig nem álltak rendelkezésre a szakképző iskola felújításának tervei. A testület ezért egy másik céget bízott meg a tervek elkészítésével. A határidők éppen ezért eléggé feszítettek lettek. A városban jelenleg öt megnyert pályázat megvalósítása folyik, melyek mindegyike százmilliós nagyságrendű. Ennél a napirendi pontnál éles szóváltásba keveredett a két alpolgármester, a polgármester, a pénzügyi bizottság elnökasszonyával. Éles vita volt Tompa Z Mihály fegyelmi ügye körül is. A zárt ülésen egy vizsgáló bizottság létrehozásáról döntött a testület, mely bizottság feladata a Kulturális és Sport Intézmény gazdálkodási fegyelmének vizsgálata. Az éjszakába nyúló tanácskozás az Intézmény minden beszámolóját levette napirendjéről, és a vizsgálat befejezése után dönt a Tompa Z gazdasági számadásának sorsáról.
7 komment
Címkék: politika tompa pénzügy testület
2010.03.22. 20:25 Jánosi László
Rendkívüli bizottsági ülés
Ma 17 órai kezdéssel rendkívüli ügyrendi bizottsági ülés volt. Fő napirendi téma a Tompa Z Mihály elleni fegyelmi vizsgálat javaslata a testület felé. Mint emlékeznek március 16-án a pénzügyi bizottság fegyelmi kezdeményezést javasolta a testületnek Tompa Z Mihállyal szemben. Akkor is, most Pálinkás Péter elnökölt. A napirendi pont tárgyalása előtt Tompa zárt ülés megtartását kérte. A bizottság tagjai ezt megszavazták. Számomra ez értelmezhetetlen volt, hiszen a pénzügyi bizottsági ülés sem volt zárt. No de az urak ezt szavazták. Éppen ezért a mások által elmondottakat itt nem áll módomban elmondani. Azt azonban mindenképp el lehet, sőt mi több el kell mondani, hogy Pálinkás Péter a pénzügyi bizottsági ülésen (akkor is ő elnökölt) még megszavazta a fegyelmi megindítását, ma hat nappal később már csak egy belső ellenőrzés mellett tette le voksát. Enyhe szó a képviselő úrra, hogy nem egy konzekvens ember. Én azt mondom, hogy saját magát is képes szembe köpni. Tette ezt nem először ebben a ciklusban. Vajon miért??
3 komment
Címkék: politika bizottság tompa pénzügy
2010.03.20. 18:19 Jánosi László
Ez a valós helyzet?
Nem kell atomfizikusnak lenni ahhoz, hogy a naponta megjelenő közvélemény-kutatásokból egészen jól kiszámoljuk a Jobbik tényleges támogatottságát. Mivel az összes közvélemény-kutató a tavalyi EP-választások előtt 5-7%-ra mérte a Jobbikot, ugyanazon intézetek mostani 10-14% közötti eredménye azt jelenti, hogy a saját mérési módszereikkel - melyekről nem publikálták, hogy időközben megváltoztatták volna - most a tavalyi EP-választásokhoz képest kétszeres Jobbik-támogatást mérnek. Mivel tavaly közel 15% volt a Jobbik eredménye, most a mérések szerint ennek kétszerese, tehát 30% körül lehet a valós támogatottság, a várható eredmény, ha ma lennének a választások. Ezt persze kiszámolták a Fideszben is, illetve saját méréseket is végeztek, nem véletlen, hogy Kövér már azon aggódik, hogy a Fidesz az 50%-ot is elbukja, a napokban mondta ugyanis Táton következőt: „Ha a tisztelt választók nem hatalmaznak fel minket arra, hogy koalíciós kényszer nélkül vezessük az országot, akkor, miután nincs alkalmas koalíciós partner, akivel lenne esély egy normális és tisztességes kormányzásra, vissza fogjuk adni az embereknek a döntés lehetőségét, hogy még egyszer gondolják meg, és bízzák meg azt, akit meg akarnak bízni.”
Koalíciós kényszer 50% alatt van.
(Kuruc.info)
2 komment
Címkék: választás
2010.03.18. 09:21 Jánosi László
Paradicsomos választás
2010. március 18. 06:04 Papp Gábor – Tari Ottó
HATVAN | A Békés megyei gazdák még mindig nem kapták meg teljes egészében a pénzüket.
Arról nincs hír, hogy továbbra is jogi úton érvényesítenék-e követelésüket. Még 172 millió forinttal tartozik a mezőberényi CsárdaAgro Zöldségtermelői Értékesítő Szövetkezet (TÉSZ) mintegy ötven Békés megyei gazdának – tudtuk meg Szőke-Kis Zoltántól, a TÉSZ igazgatóságának elnökétől. Mint ismert, a témát néhány hónapja kapta fel az országos sajtó, amikor egy ismeretlen öt helyre – a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságához, a Legfőbb Ügyészséghez, az Országos Rendőr-főkapitánysághoz, a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz és a Nemzeti Nyomozó Irodához – küldött feljelentést több száz Békés megyei gazda nevében, 390 millió forintot követelve a hatvani Aranyfácán Product Kft.-től az oda feldolgozásra elszállított paradicsomért. A helyzetet bonyolította, hogy a társaság stratégiai igazgatóhelyettese az a Szabó Zsolt, aki a Fidesz színeiben indul Hatvan térségében az országgyűlési választásokon. Utóbb, sokak számára meglepetést okozva, kiderült, hogy nem az Aranyfácán, hanem a Csárda-Agro Zöldségtermelői Értékesítő Szövetkezet tartozik a gazdáknak. A TÉSZ kedden közgyűlést tartott, ám – mint Szőke-Kis Zoltán elmondta – a fenti kérdésről a tanácskozáson nem esett szó. Megállapítottuk, hogy mára az adósság jelentősen csökkent, de még mindig 172 millió forinttal tartozunk mintegy ötven termelőnek – közölte. Kérdésünkre elmondta azt is, hogy előreláthatólag május végére egyenlítik majd ki az összeget. Ugyanakkor kifejtette: a gazdasági válság hatásai őket is kőkeményen sújtják, lényegesen kevesebb a megrendelésük, mint korábban, sokkal kevesebb céggel sikerült szerződést kötniük a termények eladásáról, mint egy évvel korábban. Még tavaly decemberben jelent meg az országos sajtóban, hogy az Aranyfácán 390 millió forinttal tartozik a békési gazdáknak. Szabó Zsolt akkor úgy nyilatkozott, hogy semmiféle ilyen irányú kötelezettségük nincs. Néhány héttel később viszont – ezt az állítást némiképpen árnyalva – információink alapján már arról tájékoztathattuk olvasóinkat, hogy a tartozás ténye bizonyos, ám nem a hatvani feldolgozó vállalkozás, hanem a Csárda-Agro az adós. Az egyik termelő, M. Pál akkor azt mondta: tudomása szerint az Aranyfácán megállapodott a gazdákat tömörítő Csárda-Agro Zöldségtermelői Értékesítő Szövetkezettel, hogy a késztermékük A paradicsomtermesztők közül majdnem ötvenen még mindig nem kapták meg a jusukat. Szabó Zsolt szerint az országos híradások a személye ellen irányuló politikai akció részeként értékelhetők. Az időközben az ajánlószelvények leadásával képviselőjelöltté vált gazdasági szakember hozzátette: már teljes egészében a politikával foglalkozik.Varga Zoltán ügyvezető megismételte, hogy az Aranyfácánnak nincs tartozása. Még decemberben közleményt is kiadtak, amely szerint „megnyugtatjuk munkatársainkat, beszállítóinkat és üzleti partnereinket, hogy az Aranyfácán Product Kft. stabil lábakon áll. Mindent megtesz a jövőben is, hogy az említett nemtelen támadásoknak ellenálljon, és továbbra is az egyik legnagyobb, 100 százalékban magyar munkaadó legyen és maradjon a térségben”. (Forrás: HEOL.hu)
1 komment
Címkék: politika választás aktuális szabó
2010.03.17. 07:28 Jánosi László
Bizottsági ülés 2010.03.16.
A március 16.-i pénzügyi bizottsági ülésen a város közbeszerzési terve, a civil szervezetek 2009-es támogatási elszámolása, a Városi Tv, a városi újság valamint a Kulturális és Sportintézmény beszámolója volt terítéken. A legnagyobb vitát a televízió illetve az intézmény beszámolója váltotta ki. Többen szóvá tették, hogy a városi honlapon a televízió archív adásai részlegesen és késve jelennek meg. Az intézményvezető Tompa Z Mihály a hivatal apparátusára próbálta meg a felelősséget hárítani. A 2009. évben a Képviselő Testület 600 ezer forint bevételt irányzott elő a tv számára. Ez az összeg alig, mintegy 20%-ban teljesült. Jómagam erről érdeklődtem Tompa úrtól, hogy mi okozta, hogy ilyen jelentősen elmaradt a tervezett bevétel a testületi döntés ellenére. Tompa Z Mihály számomra zavaros válaszában érdemben nem tudott a feltett kérdésre válaszolni. Emlékeztettem a bizottságot arra a tényre, hogy Kelemen képviselő úrral már vizsgáltuk a tv bevételi számláit és akkor olyan megállapításra jutottunk, hogy bizony a vizsgálat előtti napon kerültek a hivatal pénzügyi osztályára egyes hirdetések elszámolásai. Érdekes volt látni, hogy januári hirdetések elszámolása augusztus hónapban kerültek elszámolásra. Éppen ezért és más információk birtokában kezdeményeztem, hogy a bizottság a testület felé indítványozza Tompa Z Mihály fegyelmi felelősségének vizsgálatát. A vizsgálatot kértem kiterjeszteni az intézmény helyiségeinek bérbeadására is. A bizottság támogatta a javaslatomat, és fegyelmi vizsgálat elrendelését kezdeményezi a testületi ülésen. Megdöbbentő volt hallani Tompa Z Mihálytól, hogy számára a vezetői feladat teher. A sok százezer forintos fizetés viszont vélhetőleg nem. Azt gondolom, hogy a városban élők joggal várják el, hogy a választott testület által megszabott feladatok teljesüljenek, a város működjön. Ha valakinek ez teher, csak azt tudom mondani, hogy vegye a kalapját és távozzon a posztjáról.
1 komment
Címkék: politika bizottság tompa pénzügy
2010.03.15. 18:58 Jánosi László
A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
A rendszer lényege, hogy a rászorulóknak baj esetén nem kell a telefonnal bajlódniuk, egyetlen gombnyomással is segítséget kérhetnek. Városunkban és a kistérségben évek óta működik a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás.
Lőrinciben jelenleg 20 ilyen készülék működik, a kistérség többi településén további 50. Látható, hogy a Lőrinci gesztorsága alatt működő rendszer városunkban népszerű. Amíg az állami normatíva rendelkezésre állt a többi település is igénybe vette ezt a szolgáltatást. Most, hogy már pályázni kell az összegekre a környékbeli települések polgármesterei igyekeznek kihúzni magukat a közösen vállalt kötelezettségek alól. A szomszédos Heréden pédául egy darab készülék üzemel, pedig a kezdetekben ők is jóval több készüléket igényeltek. Persze ezen nem lepődünk meg, hiszen Heréd polgármestere a kistérség költségvetését sem szavazta meg. Lőrinci város több mint 1,7 millió forinttal járul hozzá a rendszer működési kiadásaihoz.A rendszer sokkal gazdaságosabban is üzemelhetne, ha mind a 110 darab készülék működne.
A házi segítségnyújtást idősek, fogyatékkal élők betegek igényelhetik, azok a rászorulók, akik egészségi állapotuk, szociális helyzetük miatt kiszolgáltatott helyzetben élnek.
6 komment
Címkék: vélemény
2010.03.14. 18:22 Jánosi László
Elfogadott költségvetés
A februári testületi ülésen tárgyalta a városi képviselő testület Lőrinci 2010. évi költségvetését. A város 1,3 milliárd forintból gazdálkodik az idei esztendőben. A kormányzati megszorítások hatása a városi büdzsét is komolyan érintik. A normatív támogatások elvonása eredményeképpen az idei egy feszes költségvetés. Az egyensúly megteremtése érdekében 38 millió forint likvid hitel, és ugyanennyi felhalmozási azaz beruházási hitel felvételével számol a költségvetés. Városunk a Rákóczi utca és a szakképző iskola felújítására nyert pályázatot. Az előbbire 160 millió, az utóbbira 200 millió forintot. A testület pályázatot nyújtott be a selypi óvoda felújítására és ugyanitt bölcsöde létrehozására is. A pályázati összeg 110 millió forint. Benyújtottuk a városközpont létrehozására is a pályázatot. A közel 500 millió forintos összegből a helyi sajtóban már megjelent városközpont fog megépülni. A testületi ülésen, egy az önkormányzat tulajdonában álló közel 11 hektáros földterület bérbeadásáról is született döntés. Az eddigi gyakorlattól eltérően javaslatomra, nyílt licit tárgyaláson lett bérbeadva a földterület. Egyes a városban keringő rossz nyelvek szerint ez a bérbeadás eredménytelen lett. Nos elmondható, hogy a licit tárgyalás eredményes volt, és a testület közel 60 ezer forinttal többért adta bérbe a földterületet mint eddig. Összefoglalóan megállapítható, hogy a város óriási lehetőség kapujában áll. A már megnyert, és a folyamatban lévő pályázatok bizakodásra adhatnak okot. Remélem a város vezetése, a testület élni fog ezekkel a lehetőségekkel.
3 komment
Címkék: politika testület
2010.03.14. 01:46 Jánosi László
Március idusa
Amikor '48 kerül szóba, Petőfi, Kossuth, a 12 pont, a márciusi törvények jutnak az eszünkbe. A Batthyány kormány működése, a szabadságharc, aztán a bukás. A bukás, s a megtorlás: Arad.
De talán a jelképpé magasztosult személyek, események, mégsem ragadják meg a teljességet, sok lényegi dolgot eltakarnak, elrejtenek.
Mi, hétköznapi emberek, hajlamosak vagyunk arra, hogy az eseményeket előzmény nélkülieknek tekintsük, és a dolgok lényege helyett azok kísérőjelenségeit vizsgáljuk. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a dolgok maguktól "intéződnek", az események csak "úgy" történnek.
Pedig az eseményeknek okuk és "előéletük" van.
Az események nem történnek "csak úgy", a forradalmak nem robbannak ki "csak úgy..."!
Különösen nem nálunk, Magyarországon. Itt aztán nem. Itt sokat kell tenni az uralkodónak, a hatalmon lévőknek, hogy a nép haragra gerjedjen
A forradalom nem a pesti utcán kezdődött. Nem a Pilvaxban kezdődött 14-én este. Korábban, másutt, sokhelyütt.
A háború, a szabadságharc kimenetelét ismerjük.
'48-nak, mint minden nagyszerű dolognak, nagyon sok üzenete van. Mint minden bonyolult, sokrétegű történetben, ebben is megtalálhatja mindenki a saját igazát. Most egy, rövid összefoglaló megközelítést választottam, ami röviden talán úgy foglalható össze, hogy boldog és elégedett lehet annak az országnak az uralkodó osztálya, vagy vezetésre megbízott rétege, amelynek olyan türelmes, béke és rendszerető polgárai vannak, mint a magyar. Viszont azt is tudnia kell a kormányzatoknak, hogy mindennek eljön az ideje, a türelemnek és a béketűrésnek vége szakadhat egyszer.
2 komment
Címkék: vélemény aktuális
2010.03.13. 19:19 Jánosi László
Köszöntő
Tisztelt Látogató!
Megszűnt egy blog, kezdődik egy új!
Sohasem gondoltam volna, hogy az előző blog megszűnése ilyen elementáris űrt fog maga után hagyni. Levelek, telefonhívások emailek tucatjait kaptuk, hogy miért? Találgatások láttak napvilágot, hogy a blog gazdáját befenyítették, vagy annyi per van folyamatban, hogy már nem bírja anyagi erőforrásokkal. Mindenkit szeretnék megnyugtatni, (még azokat is akik baromira szerették volna, hogy így legyen) semmi ilyesmi nem játszott szerepet az előző blog megszünésében. Tagadhatatlan, hogy az elmúlt évek alatt a fáradtság, talán egy kicsit a fásultság is szerepet játszott abban, hogy azt mondtam elég volt. Persze az is igaz, hogy nem tett jót az ember lelkének, hogy politika hiénák kezdték el harapdálni a lőrinci Fidesz testét, és a végén ki is véreztették. Ezek a percemberek suttogni kezdtek, esetleg lehet hogy ők terjesztettek egyes gondolatokat.
Sokan, nagyon sokan hiányolták a friss aktualitásokat. Az új blogot ezért indítom útjára.
Az előzőhöz képest, a testületi ülések, a város előtt álló feladatok és ezek megoldási javaslatai lesznek előtérben. A kommentekben is az építő jelleget, a normális kritikát szeretném előtérbe helyezni. Lehet, hogy nem lesz ez a blog "bulváros" de remélem, hogy ez is elnyeri az emberek tetszését.