HTML

A város ahol élünk

Közélet, politika, háttérinformációk a város működéséről

Pontos idő

Friss topikok

Naptár

2010
<<  >>
jan feb már ápr
máj jún júl aug
sze okt nov dec

Időjárás

Időjárás előrejelzés

2010.05.07. 08:16 Jánosi László

Rendkívüli testületi ülés 2010.05.06.

Tolnai Jánosné SZDSZ ügyvivő

A rendkívüli ülés összehívására a pályázatok kapcsán került sor. Mint emlékezetes, a rendes ülésen Majerszki Gyula pályázata került kihirdetésre győztesként, a szakképző iskola felújításának nyilvánossága tárgyában meghirdetett pályázat kapcsán. Jómagam már akkor jeleztem, hogy megítélésem szerint, mind a kiírás, mind pedig Majerszki úr pályázata nem felel meg. Ennek dacára lett kihirdetve győztesként. Aztán csak kiderült, hogy aggodalmam nem volt alaptalan. A rendkívüli ülés többek között emiatt is lett összehívva, mert a testületnek a múltheti döntését meg kellett semmisíteni, és ebben a témában új kiírást kellett eszközölni. Óriási vita robban ki az ülésen, mert hosszú hónapok óta  a városvezetés egyszerűen nem tartja be a város közbeszerzési szabályzatát. Mivel a szabályzatban fehéren feketén le van fektetve, hogy minden beszerzésre vonatkozik, és a testület által megválasztott közbeszerzési bizottságnak van jogosultsága a pályázatokat bontani, elemezni, értékelni, dokumentálni, egyszerűen érthetetlen, hogy ebből a szempontból idegen emberek bontják és értékelik a pályázatokat, a két alpolgármester hathatós együttműködésével. A polgármester a szakmát kérte számon, hogy miért nem védik meg őt. Csak hogy a szakma sem tudott a tényekkel vitatkozni.

Román Ernő lemondott aljegyző

Román Ernő aljegyzőt kérte számon polgármester úr igen erőteljesen. Az aljegyző úrnál betelt  pohár, mert az ülésen bejelentette a lemondását az aljegyzői megbízatásáról. Elég groteszk volt ahogyan a lemondás bejelentése után a polgármester "udvarolni" kezdett, hogy ne menjen Román úr.

 

 A vitához hozzászóltak az alpolgármesterek. Természetesen mindkettő saját "tevékenységét" próbálta fényezni. Sárosi még Kelemen Attilát is megrótta, hogy videózik. Nos az országot válságba taszító MSZP oszlopos lőrinci képviselője inkább hallgatott volna. Ő és elvtársai módszerét követi a helyi városvezetés.

Peterke erkölcsről próbált meg leckét adni. Válaszomban elmondtam, hogy ő lenne a földön az utolsó, akitől bárki is erkölcsöt, morált próbálna meg tanulni. A vitához hozzászólt Rímár Zoltán az ügyrendi bizottság tagja is.

Az ülésen tájékoztatót hallhattunk Tolnai Jánosné pályázat író, tanácsadó (legfelső képen)előadásában. Tolnainé kijelentette, hogy a hivatal építésügyi előadójával nem tud együtt dolgozni, mert hátráltatja az ő munkáját. Tolnainé egyébként tapasztalt politikus, hiszen az SZDSZ legfelső vezetésében, az ügyvivői testület tagja.

 

 

12 komment

Címkék: politika pályázat


süti beállítások módosítása