HTML

A város ahol élünk

Közélet, politika, háttérinformációk a város működéséről

Pontos idő

Friss topikok

Naptár

2010
<<  >>
jan feb már ápr
máj jún júl aug
sze okt nov dec

Időjárás

Időjárás előrejelzés

2010.03.20. 18:19 Jánosi László

Ez a valós helyzet?

választás2010Nem kell atomfizikusnak lenni ahhoz, hogy a naponta megjelenő közvélemény-kutatásokból egészen jól kiszámoljuk a Jobbik tényleges támogatottságát. Mivel az összes közvélemény-kutató a tavalyi EP-választások előtt 5-7%-ra mérte a Jobbikot, ugyanazon intézetek mostani 10-14% közötti eredménye azt jelenti, hogy a saját mérési módszereikkel - melyekről nem publikálták, hogy időközben megváltoztatták volna - most a tavalyi EP-választásokhoz képest kétszeres Jobbik-támogatást mérnek. Mivel tavaly közel 15% volt a Jobbik eredménye, most a mérések szerint ennek kétszerese, tehát 30% körül lehet a valós támogatottság, a várható eredmény, ha ma lennének a választások. Ezt persze kiszámolták a Fideszben is, illetve saját méréseket is végeztek, nem véletlen, hogy Kövér már azon aggódik, hogy a Fidesz az 50%-ot is elbukja, a napokban mondta ugyanis Táton következőt: „Ha a tisztelt választók nem hatalmaznak fel minket arra, hogy koalíciós kényszer nélkül vezessük az országot, akkor, miután nincs alkalmas koalíciós partner, akivel lenne esély egy normális és tisztességes kormányzásra, vissza fogjuk adni az embereknek a döntés lehetőségét, hogy még egyszer gondolják meg, és bízzák meg azt, akit meg akarnak bízni.”
Koalíciós kényszer 50% alatt van.
(Kuruc.info)

 

2 komment

Címkék: választás


2010.03.18. 09:21 Jánosi László

Paradicsomos választás

Paradicsom2010. március 18. 06:04 Papp Gábor – Tari Ottó
HATVAN | A Békés megyei gazdák még mindig nem kapták meg teljes egészében a pénzüket.
Arról nincs hír, hogy továbbra is jogi úton érvényesítenék-e követelésüket. Még 172 millió forinttal tartozik a mezőberényi CsárdaAgro Zöldségtermelői Értékesítő Szövetkezet (TÉSZ) mintegy ötven Békés megyei gazdának – tudtuk meg Szőke-Kis Zoltántól, a TÉSZ igazgatóságának elnökétől. Mint ismert, a témát néhány hónapja kapta fel az országos sajtó, amikor egy ismeretlen öt helyre – a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságához, a Legfőbb Ügyészséghez, az Országos Rendőr-főkapitánysághoz, a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz és a Nemzeti Nyomozó Irodához – küldött feljelentést több száz Békés megyei gazda nevében, 390 millió forintot követelve a hatvani Aranyfácán Product Kft.-től az oda feldolgozásra elszállított paradicsomért. A helyzetet bonyolította, hogy a társaság stratégiai igazgatóhelyettese az a Szabó Zsolt, aki a Fidesz színeiben indul Hatvan térségében az országgyűlési választásokon. Utóbb, sokak számára meglepetést okozva, kiderült, hogy nem az Aranyfácán, hanem a Csárda-Agro Zöldségtermelői Értékesítő Szövetkezet tartozik a gazdáknak. A TÉSZ kedden közgyűlést tartott, ám – mint Szőke-Kis Zoltán elmondta – a fenti kérdésről a tanácskozáson nem esett szó. Megállapítottuk, hogy mára az adósság jelentősen csökkent, de még mindig 172 millió forinttal tartozunk mintegy ötven termelőnek – közölte. Kérdésünkre elmondta azt is, hogy előreláthatólag május végére egyenlítik majd ki az összeget. Ugyanakkor kifejtette: a gazdasági válság hatásai őket is kőkeményen sújtják, lényegesen kevesebb a megrendelésük, mint korábban, sokkal kevesebb céggel sikerült szerződést kötniük a termények eladásáról, mint egy évvel korábban. Még tavaly decemberben jelent meg az országos sajtóban, hogy az Aranyfácán 390 millió forinttal tartozik a békési gazdáknak. Szabó Zsolt akkor úgy nyilatkozott, hogy semmiféle ilyen irányú kötelezettségük nincs. Néhány héttel később viszont – ezt az állítást némiképpen árnyalva – információink alapján már arról tájékoztathattuk olvasóinkat, hogy a tartozás ténye bizonyos, ám nem a hatvani feldolgozó vállalkozás, hanem a Csárda-Agro az adós. Az egyik termelő, M. Pál akkor azt mondta: tudomása szerint az Aranyfácán megállapodott a gazdákat tömörítő Csárda-Agro Zöldségtermelői Értékesítő Szövetkezettel, hogy a késztermékük A paradicsomtermesztők közül majdnem ötvenen még mindig nem kapták meg a jusukat. Szabó Zsolt szerint az országos híradások a személye ellen irányuló politikai akció részeként értékelhetők. Az időközben az ajánlószelvények leadásával képviselőjelöltté vált gazdasági szakember hozzátette: már teljes egészében a politikával foglalkozik.Varga Zoltán ügyvezető megismételte, hogy az Aranyfácánnak nincs tartozása. Még decemberben közleményt is kiadtak, amely szerint „megnyugtatjuk munkatársainkat, beszállítóinkat és üzleti partnereinket, hogy az Aranyfácán Product Kft. stabil lábakon áll. Mindent megtesz a jövőben is, hogy az említett nemtelen támadásoknak ellenálljon, és továbbra is az egyik legnagyobb, 100 százalékban magyar munkaadó legyen és maradjon a térségben”. (Forrás: HEOL.hu)

1 komment

Címkék: politika választás aktuális szabó


2010.03.17. 07:28 Jánosi László

Bizottsági ülés 2010.03.16.

Tompa számára teher a vezetésA március 16.-i pénzügyi bizottsági ülésen a város közbeszerzési terve, a civil szervezetek 2009-es támogatási elszámolása, a Városi Tv, a városi újság valamint a Kulturális és Sportintézmény beszámolója volt terítéken. A legnagyobb vitát a televízió illetve  az intézmény beszámolója váltotta ki. Többen szóvá tették, hogy a városi honlapon a televízió archív adásai részlegesen és késve jelennek meg. Az intézményvezető Tompa Z Mihály a hivatal apparátusára próbálta meg a felelősséget hárítani. A 2009. évben a Képviselő Testület 600 ezer forint bevételt irányzott elő a tv számára. Ez az összeg alig, mintegy 20%-ban teljesült. Jómagam erről érdeklődtem Tompa úrtól, hogy mi okozta, hogy ilyen jelentősen elmaradt a tervezett bevétel a testületi döntés ellenére. Tompa Z Mihály számomra zavaros válaszában érdemben nem tudott a feltett kérdésre válaszolni. Emlékeztettem a bizottságot arra a tényre, hogy Kelemen képviselő úrral már vizsgáltuk a tv bevételi számláit és akkor olyan megállapításra jutottunk, hogy bizony a vizsgálat előtti napon kerültek a hivatal pénzügyi osztályára egyes hirdetések elszámolásai. Érdekes volt látni, hogy januári hirdetések elszámolása augusztus hónapban kerültek elszámolásra. Éppen ezért és más információk birtokában kezdeményeztem, hogy a bizottság a testület felé indítványozza  Tompa Z Mihály fegyelmi felelősségének vizsgálatát. A vizsgálatot kértem kiterjeszteni az intézmény helyiségeinek bérbeadására is. A bizottság támogatta a javaslatomat, és fegyelmi vizsgálat elrendelését kezdeményezi a testületi ülésen. Megdöbbentő volt hallani Tompa Z Mihálytól, hogy számára a vezetői feladat teher. A sok százezer forintos fizetés viszont vélhetőleg nem. Azt gondolom, hogy a városban élők joggal várják el, hogy a választott testület által megszabott feladatok teljesüljenek, a város működjön. Ha valakinek ez teher, csak azt tudom mondani, hogy vegye a kalapját és távozzon a posztjáról.

1 komment

Címkék: politika bizottság tompa pénzügy


2010.03.15. 18:58 Jánosi László

A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás

A rendszer lényege, hogy a rászorulóknak baj esetén nem kell a telefonnal bajlódniuk, egyetlen gombnyomással is segítséget kérhetnek. Városunkban és a kistérségben évek óta működik a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás.
Lőrinciben jelenleg 20 ilyen készülék működik, a kistérség többi településén további 50. Látható, hogy a Lőrinci gesztorsága alatt működő rendszer városunkban népszerű. Amíg az állami normatíva rendelkezésre állt a többi település is igénybe vette ezt a szolgáltatást. Most, hogy már pályázni kell az összegekre a környékbeli települések polgármesterei igyekeznek kihúzni magukat a közösen vállalt kötelezettségek alól. A szomszédos Heréden pédául egy darab készülék üzemel, pedig a kezdetekben ők is jóval több készüléket igényeltek. Persze ezen nem lepődünk meg, hiszen Heréd polgármestere a kistérség költségvetését sem szavazta meg. Lőrinci város több mint 1,7 millió forinttal járul hozzá a rendszer működési kiadásaihoz.A rendszer sokkal gazdaságosabban is üzemelhetne, ha mind a 110 darab készülék működne. 
A házi segítségnyújtást idősek, fogyatékkal élők betegek igényelhetik, azok a rászorulók, akik egészségi állapotuk, szociális helyzetük miatt kiszolgáltatott helyzetben élnek.

6 komment

Címkék: vélemény


süti beállítások módosítása