A februári testületi ülésen tárgyalta a városi képviselő testület Lőrinci 2010. évi költségvetését. A város 1,3 milliárd forintból gazdálkodik az idei esztendőben. A kormányzati megszorítások hatása a városi büdzsét is komolyan érintik. A normatív támogatások elvonása eredményeképpen az idei egy feszes költségvetés. Az egyensúly megteremtése érdekében 38 millió forint likvid hitel, és ugyanennyi felhalmozási azaz beruházási hitel felvételével számol a költségvetés. Városunk a Rákóczi utca és a szakképző iskola felújítására nyert pályázatot. Az előbbire 160 millió, az utóbbira 200 millió forintot. A testület pályázatot nyújtott be a selypi óvoda felújítására és ugyanitt bölcsöde létrehozására is. A pályázati összeg 110 millió forint. Benyújtottuk a városközpont létrehozására is a pályázatot. A közel 500 millió forintos összegből a helyi sajtóban már megjelent városközpont fog megépülni. A testületi ülésen, egy az önkormányzat tulajdonában álló közel 11 hektáros földterület bérbeadásáról is született döntés. Az eddigi gyakorlattól eltérően javaslatomra, nyílt licit tárgyaláson lett bérbeadva a földterület. Egyes a városban keringő rossz nyelvek szerint ez a bérbeadás eredménytelen lett. Nos elmondható, hogy a licit tárgyalás eredményes volt, és a testület közel 60 ezer forinttal többért adta bérbe a földterületet mint eddig. Összefoglalóan megállapítható, hogy a város óriási lehetőség kapujában áll. A már megnyert, és a folyamatban lévő pályázatok bizakodásra adhatnak okot. Remélem a város vezetése, a testület élni fog ezekkel a lehetőségekkel.
2010.03.14. 01:46 Jánosi László
Március idusa
Amikor '48 kerül szóba, Petőfi, Kossuth, a 12 pont, a márciusi törvények jutnak az eszünkbe. A Batthyány kormány működése, a szabadságharc, aztán a bukás. A bukás, s a megtorlás: Arad.
De talán a jelképpé magasztosult személyek, események, mégsem ragadják meg a teljességet, sok lényegi dolgot eltakarnak, elrejtenek.
Mi, hétköznapi emberek, hajlamosak vagyunk arra, hogy az eseményeket előzmény nélkülieknek tekintsük, és a dolgok lényege helyett azok kísérőjelenségeit vizsgáljuk. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a dolgok maguktól "intéződnek", az események csak "úgy" történnek.
Pedig az eseményeknek okuk és "előéletük" van.
Az események nem történnek "csak úgy", a forradalmak nem robbannak ki "csak úgy..."!
Különösen nem nálunk, Magyarországon. Itt aztán nem. Itt sokat kell tenni az uralkodónak, a hatalmon lévőknek, hogy a nép haragra gerjedjen
A forradalom nem a pesti utcán kezdődött. Nem a Pilvaxban kezdődött 14-én este. Korábban, másutt, sokhelyütt.
A háború, a szabadságharc kimenetelét ismerjük.
'48-nak, mint minden nagyszerű dolognak, nagyon sok üzenete van. Mint minden bonyolult, sokrétegű történetben, ebben is megtalálhatja mindenki a saját igazát. Most egy, rövid összefoglaló megközelítést választottam, ami röviden talán úgy foglalható össze, hogy boldog és elégedett lehet annak az országnak az uralkodó osztálya, vagy vezetésre megbízott rétege, amelynek olyan türelmes, béke és rendszerető polgárai vannak, mint a magyar. Viszont azt is tudnia kell a kormányzatoknak, hogy mindennek eljön az ideje, a türelemnek és a béketűrésnek vége szakadhat egyszer.
2 komment
Címkék: vélemény aktuális
2010.03.13. 19:19 Jánosi László
Köszöntő
Tisztelt Látogató!
Megszűnt egy blog, kezdődik egy új!
Sohasem gondoltam volna, hogy az előző blog megszűnése ilyen elementáris űrt fog maga után hagyni. Levelek, telefonhívások emailek tucatjait kaptuk, hogy miért? Találgatások láttak napvilágot, hogy a blog gazdáját befenyítették, vagy annyi per van folyamatban, hogy már nem bírja anyagi erőforrásokkal. Mindenkit szeretnék megnyugtatni, (még azokat is akik baromira szerették volna, hogy így legyen) semmi ilyesmi nem játszott szerepet az előző blog megszünésében. Tagadhatatlan, hogy az elmúlt évek alatt a fáradtság, talán egy kicsit a fásultság is szerepet játszott abban, hogy azt mondtam elég volt. Persze az is igaz, hogy nem tett jót az ember lelkének, hogy politika hiénák kezdték el harapdálni a lőrinci Fidesz testét, és a végén ki is véreztették. Ezek a percemberek suttogni kezdtek, esetleg lehet hogy ők terjesztettek egyes gondolatokat.
Sokan, nagyon sokan hiányolták a friss aktualitásokat. Az új blogot ezért indítom útjára.
Az előzőhöz képest, a testületi ülések, a város előtt álló feladatok és ezek megoldási javaslatai lesznek előtérben. A kommentekben is az építő jelleget, a normális kritikát szeretném előtérbe helyezni. Lehet, hogy nem lesz ez a blog "bulváros" de remélem, hogy ez is elnyeri az emberek tetszését.