A testületi ülésen a képviselők által megszavazott ellenőrző bizottság ma tartotta meg alakuló ülését. Mint emlékezetes, a március 25.-i ülésen a városi grémium határozott arról, hogy vizsgálatot indít a Kulturális intézmény gazdálkodását, valamint az intézmény vezetőjének Tompa Z Mihály tevékenykedését illetőleg. A testület a bizottság tagjainak Husanyicáné Érsek Enikőt, Daróczi Sándort, és Jánosi Lászlót választotta meg. A mai alakuló ülésen a bizottság meghatározta az előtte álló feladatot, és megválasztotta elnökét, személyemben. A bizottság első intézkedéseként felkéri a munkáltatói jogok gyakorlóját Lőrinci polgármesterét, hogy a vizsgálat időtartamára Tompa Z Mihályt a munkavégzés alól mentse fel. Illetve felkérte az aljegyzőt, hogy a vizsgálathoz szükséges, a bizottság által felsorolt dokumentációt bocsássa a bizottság rendelkezésére. Aljegyző úr arról is tájékoztatta a bizottságot, hogy Tompa Z Mihály jelezte abbéli szándékát, hogy nyugállományba kíván vonulni.