HTML

A város ahol élünk

Közélet, politika, háttérinformációk a város működéséről

Pontos idő

Friss topikok

Naptár

január 2025
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Időjárás

Időjárás előrejelzés

2010.05.07. 08:16 Jánosi László

Rendkívüli testületi ülés 2010.05.06.

Tolnai Jánosné SZDSZ ügyvivő

A rendkívüli ülés összehívására a pályázatok kapcsán került sor. Mint emlékezetes, a rendes ülésen Majerszki Gyula pályázata került kihirdetésre győztesként, a szakképző iskola felújításának nyilvánossága tárgyában meghirdetett pályázat kapcsán. Jómagam már akkor jeleztem, hogy megítélésem szerint, mind a kiírás, mind pedig Majerszki úr pályázata nem felel meg. Ennek dacára lett kihirdetve győztesként. Aztán csak kiderült, hogy aggodalmam nem volt alaptalan. A rendkívüli ülés többek között emiatt is lett összehívva, mert a testületnek a múltheti döntését meg kellett semmisíteni, és ebben a témában új kiírást kellett eszközölni. Óriási vita robban ki az ülésen, mert hosszú hónapok óta  a városvezetés egyszerűen nem tartja be a város közbeszerzési szabályzatát. Mivel a szabályzatban fehéren feketén le van fektetve, hogy minden beszerzésre vonatkozik, és a testület által megválasztott közbeszerzési bizottságnak van jogosultsága a pályázatokat bontani, elemezni, értékelni, dokumentálni, egyszerűen érthetetlen, hogy ebből a szempontból idegen emberek bontják és értékelik a pályázatokat, a két alpolgármester hathatós együttműködésével. A polgármester a szakmát kérte számon, hogy miért nem védik meg őt. Csak hogy a szakma sem tudott a tényekkel vitatkozni.

Román Ernő lemondott aljegyző

Román Ernő aljegyzőt kérte számon polgármester úr igen erőteljesen. Az aljegyző úrnál betelt  pohár, mert az ülésen bejelentette a lemondását az aljegyzői megbízatásáról. Elég groteszk volt ahogyan a lemondás bejelentése után a polgármester "udvarolni" kezdett, hogy ne menjen Román úr.

 

 A vitához hozzászóltak az alpolgármesterek. Természetesen mindkettő saját "tevékenységét" próbálta fényezni. Sárosi még Kelemen Attilát is megrótta, hogy videózik. Nos az országot válságba taszító MSZP oszlopos lőrinci képviselője inkább hallgatott volna. Ő és elvtársai módszerét követi a helyi városvezetés.

Peterke erkölcsről próbált meg leckét adni. Válaszomban elmondtam, hogy ő lenne a földön az utolsó, akitől bárki is erkölcsöt, morált próbálna meg tanulni. A vitához hozzászólt Rímár Zoltán az ügyrendi bizottság tagja is.

Az ülésen tájékoztatót hallhattunk Tolnai Jánosné pályázat író, tanácsadó (legfelső képen)előadásában. Tolnainé kijelentette, hogy a hivatal építésügyi előadójával nem tud együtt dolgozni, mert hátráltatja az ő munkáját. Tolnainé egyébként tapasztalt politikus, hiszen az SZDSZ legfelső vezetésében, az ügyvivői testület tagja.

 

 

12 komment

Címkék: politika pályázat


A bejegyzés trackback címe:

https://lorincivaros.blog.hu/api/trackback/id/tr132032933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nevetséges 2010.05.07. 17:32:04

Jánosi úr azt mondja hogy a polgármester úr pitizett Román úrnak? Ez gáz- nem?

jogász 2010.05.07. 19:42:52

Akkor mától már Román úr nem tehetet semmit sem. Mert bármit is aláírt tett, az már törvényelen, hiszen a munkáltatója előtt, mondott le megbízatásáról. Egyébként sokat elárul, hogy Lőrinciben ez már a sokadik jegyző akit "elfogyasztott" a vezetés!

honpolgár 2010.05.07. 19:52:14

Ejha! Itt ebben a városban mindig történik valami! Román Ernő úr egy jól képzett szakember, kár lenne, ha távozna...

nevetséges 2010.05.07. 20:49:19

T.Jogász,rosszul számolsz, gondold végig Román úr már a negyedik jegyző. Becsületére legyen mondva Ő az első aki nem vállalta tovább a felvállalhatatlant. Köszönet és gratuláció tisztelt Román úr!

Ismeretlen_71773 2010.05.07. 20:54:37

@nevetséges Fónagy, Tariné, Dr.Hegedűs, Princz, Román

kérdező 2010.05.07. 21:01:46

Olvasom, nézem és nem értem! Nem értem hogy hogyan lehet ennek a városnak a vezetése mennyire alulképzett. Semmiből sem tanulnak, nem hallgatnak senkire, csak a saját maguk érdekét nézve gázolnak át mindenen, és mindenkin. Jánosi és Rímár urakat hallgatva egyértelműen kiderül, hogy megint semmi sincs rendben ezekkel a pályázatokkal. Az meg hogy a pályázat írója ez a hölgy a törpe kizsákmányoló párt az SZdsz legfelső vezetéséenek a tagja hű tükre az elmúlt 8 év történéseinek. Most már Lőrinciből is talicskával fogják kitolni a pénzt? Érsek letűnt marad az szdsz? Emberek mi van itt?????

Kerek Sándor 2010.05.08. 09:39:59

A régi köztemetőben ledőlt a kereszt, kiderült nem vandalizmus véletlen baleset. Szerencsére senki nem sérült meg! Templomlátogató egyének azonnal az önkormányzathoz fordultak segitségért a helyreállitáshoz. Igéretet kaptak, lesz uj kereszt FÁBÓL! Ki fogja csinálni?

kérdező 2010.05.10. 10:13:26

Akkor most nincs jegyzője Lőrincinek? Mert a jegyző az beteg igen régóta. Az aljegyző meg lemondott. Lehet így működni egyáltalán???? Ebben a városban van valami ami ne így működne????

2010.05.10. 14:37:22

Az a Sárosi nyafog, aki orrba-szájba fotózik mindent, mindenhol, mint egy kisiskolás?:)))))

tűzközeli 2010.05.11. 19:57:24

Hivatali vélemények egyönteűen azt támasztják alá, hogy ez a hölgy átvette a "hatalmat". Vígék asszisztensi szerepet kaptak tőle. Mindennek úgy kell lennie ahogy ez a hölgy kívánja. Mikor lesz már ennek vége???

választó 2010.05.11. 20:29:44

A Rimár Zoli felvétel végén a kamera mutatja ezt az "értelmes" városvezetést. Peterke röhögve telefonál!!! Enyire nem érdekli, hogy ki mit mond az ülésen??? Ez a jellemző ezekre az emberekre. Remélem már nem sokáig kell ezt eltűrni. Ezt a pár hónapot a választásokig csak kibírja még a lőrinci lakosság, és utilaput köt ennek a családi vállakozásnak a talpára!

Jánosi László 2010.05.14. 06:38:43

Vállalkozó barát a város vezetés! Na nem a lőrinci vállakozók barátja, hanem zagyvaszántóiaké! Most tudtam meg, hogy a választások során, a bizottságoknak az ebédet Majerszki szállította. Sokan szóvá is tették, hogy a leves 5 literes befőttesüvegben érkezett. Szerintem Lőrinciból is lehetett volna rendelni. Van a városban több vállalkozás is akik foglalkoznak főzéssel. De a haverság nagy úr!
süti beállítások módosítása