Amikor '48 kerül szóba, Petőfi, Kossuth, a 12 pont, a márciusi törvények jutnak az eszünkbe. A Batthyány kormány működése, a szabadságharc, aztán a bukás. A bukás, s a megtorlás: Arad.

De talán a jelképpé magasztosult személyek, események, mégsem ragadják meg a teljességet, sok lényegi dolgot eltakarnak, elrejtenek.

Mi, hétköznapi emberek, hajlamosak vagyunk arra, hogy az eseményeket előzmény nélkülieknek tekintsük, és a dolgok lényege helyett azok kísérőjelenségeit vizsgáljuk. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a dolgok maguktól "intéződnek", az események csak "úgy" történnek.

Pedig az eseményeknek okuk és "előéletük" van.

Az események nem történnek "csak úgy", a forradalmak nem robbannak ki "csak úgy..."!

Különösen nem nálunk, Magyarországon. Itt aztán nem. Itt sokat kell tenni az uralkodónak, a hatalmon lévőknek, hogy a nép haragra gerjedjen

A forradalom nem a pesti utcán kezdődött. Nem a Pilvaxban kezdődött 14-én este. Korábban, másutt, sokhelyütt.

A háború, a szabadságharc kimenetelét ismerjük.

'48-nak, mint minden nagyszerű dolognak, nagyon sok üzenete van. Mint minden bonyolult, sokrétegű történetben, ebben is megtalálhatja mindenki a saját igazát. Most egy, rövid összefoglaló megközelítést választottam, ami röviden talán úgy foglalható össze, hogy boldog és elégedett lehet annak az országnak az uralkodó osztálya, vagy vezetésre megbízott rétege, amelynek olyan türelmes, béke és rendszerető polgárai vannak, mint a magyar. Viszont azt is tudnia kell a kormányzatoknak, hogy mindennek eljön az ideje, a türelemnek és a béketűrésnek vége szakadhat egyszer.